Miért alapítottunk egyesületet?

Miért alapítottunk egyesületet?

Béres Andrea

„Mintegy 35 évvel az áhított rendszerváltás után – a kezdeti „szabad” évek minden örömét magunk mögött hagyva – ma ott tart a társadalom, hogy kicsúszott a markából az utolsó demokrácia- homokszem is. És lassan ráébred, hogy nem tart már semmit a kezében. Hanem össze van szorítva az a kéz.” — Ismeretlen szerző

Egyesületünket azért hívtuk életre, hogy kinyissuk azokat az összeszorított kezeket. Mert adni sem lehet összeszorított kézzel, és elfogadni sem.

Meghívó: Március 30-án lesz a Közösségi kertészkedés és vetőmag csere-bere

Meghívó: Március 30-án lesz a Közösségi kertészkedés és vetőmag csere-bere

Illyés Kinga

Hétvezér park, Csobánka
március 30. vasárnap

Szeretettel hívjuk, hogy közösségi kertészkedés formájában végezzünk el néhány tavaszi feladatot a parkban, közben pedig

  • 🌱 tudunk vetőmagokat csereberélni, és
  • 🧤 gyakorlati tapasztalatot szerezni a komposztálásról
    Három éve helyeztük el a parkban a komposztálót, aminek a termékét most végre felhasználhatjuk. Megtudhatják, hogyan szitáljuk és terítsük el a virágágyásokon.
  • ♻️ Ha szoktak magról vetni, biztosan Önöknél is sok felbontott, félig tele magos tasak van. Ha van kedve, hozza el és vigyen helyette valamit, osszák meg egymással, mi vált be!
  • 🪻A méhlegelő virágmagjaiból is tudnak vinni
Meghívó: Teszedd! Csobánka 2025

Meghívó: Teszedd! Csobánka 2025

Illyés Kinga

Indulási pontok: Nádas utcai híd és Plandics tér
2025. április 12., szombat 10:00
Térkép

Önkéntes szemétszedést szervezünk csatlakozva az országos, április 7-13. között zajló TeSzedd! akcióhoz.

Meghívó: Közösségi kertészkedés és vetőmag csere-bere

Meghívó: Közösségi kertészkedés és vetőmag csere-bere

Illyés Kinga

Hétvezér park, Csobánka
2025. március 23. 09:30 Esőnap: március 30.

Az időjárás miatt az esőnapon, március 30-án 09:30-tól tartjuk meg az eseményt!

Szeretettel hívjuk, hogy közösségi kertészkedés formájában végezzünk el néhány tavaszi feladatot a parkban, közben pedig

Meghívó online kerekasztal-beszélgetésre, téma az úthálózat fejlesztése

Meghívó online kerekasztal-beszélgetésre, téma az úthálózat fejlesztése

Béres Andrea

Online
2025. március 9. vasárnap 18:00

Települési honlapunkon közzétett “Lakossági kezdeményezésű, az Önkormányzat és a Lakosság együttműködésében megvalósuló útépítésekről…” felhívással kapcsolatban a Csobi Egyesület szervezésében csatlakozhatnak az érintett és érdeklődő csobánkai lakosok az általunk kezdeményezett Kerekasztal megbeszéléshez, melyre ezúton szeretettel várjuk Önöket!

Tavaszi Tisztító Túra

Tavaszi Tisztító Túra

Terényi Balázs

Gyönyörű idő volt, így nagyon jó hangulatban telt a szombat délelőtt. A Csobánka Környezetvédelme Facebook-csoport szervezésében több mint húsz fő vett részt a mai patakmeder tisztításon, köztük néhány gyermek és 7 egyesületi tagunk is.

Költségvetési kisokos

Költségvetési kisokos

Béres Andrea

Pomázi Civil Ház
2025. február 3. hétfő 18:00-21:30

A képviselő-testület új tagjai igénylik a civil támogatást, így ígéretet tettünk rá, hogy erőnkhöz mérten mindenben a segítségükre leszünk. Hála a Civil Térkép pályázatnak, módunkban áll számukra workshopokkal biztosítani a szükséges szakmai tudás átadását.

Megalakult a Csobi Egyesület

Megalakult a Csobi Egyesület

Terényi Balázs

2025. január 10-én megalakult a Csobi Egyesület.

Tagjaink az elmúlt években is sokat tettek Csobánkáért, de eljött az ideje egy formális szervezet megalakításának.